OKTÓBER 6. - A MAGYAR GOLGOTA ARADI VÉRTANÚI
WASS ALBERT: FOHÁSZ A HAZÁÉRT -részlet
(...) Ha érdemét kegyednek
a szenvedéssel méred,
úgy egynek sincsen annyi
szent jussa, mint e népnek.
Mások bűnéért is
őt verte ostorod.
Sok súlyos nagy keresztet
szó nélkül hordozott. |
Legjobb fiait vitte
mindég a Golgotára
s jótettének soha,
csak bűnének volt ára.
Uram, adj békességet
a Kárpátok között!
Sehol még földet annyi
könny s vér nem öntözött. |
Sehol még annyi színes
nagy álom nem fakadt
s árvábbak prófétáid
sehol sem voltanak.
(...) Adj békés aratást
sok vérvetés nyomán.
Nyugodjék meg kezed
gondverte otthonán. |
(...) Imádkozom érted és gyermekeimért forró áhítattal,
és azt mondják: egy halni induló imájának és áldásának különleges ereje van. Tudom, hogy vérezni fog a szíved;
de a gyerekek iránti kötelességeid érzete meg fogja enyhíteni fájdalmadat, és nem sok idő múlva eleven másomat
láthatod majd Árminunkban, aki annyira hasonlít rám. A gyerekek még meg vannak kímélve a fájdalomtól, és
ez jól van így, ők a te szavaidból fogják megismerni apjukat, és ki mondhatná meg nekik jobban, mint te,
hogy apjuk, bár az emberi törvények elítélték, szívében becsületes ember volt, aki meggyőződésért halt meg.
Rövidre van szabva az idő, melyet még e földön tölthetek, a levelet nemsokára át kell adnom, és nehezemre
esik megválnom ezektől a lapoktól, hiszen ezek az utolsó szavaim hozzád. Isten áldjon és oltalmazzon, drága,
nemes feleségem, és adjon neked erőt, engem pedig részesítsen örök békéjében. Édes, drága Lizám! Gyermekeim!
Éljetek boldogan! Nemsokára kiszenvedek. Még egyszer köszönet hű szerelmedért, mindenért, amit értem tettél.
Istenem, Istenem! Nem bírom tovább. Isten veled, életem, mindenem!
Holtig hű Károlyod
(Leiningen-Westerburg Károly levele feleségéhez, Sissány Elizhez,
Arad, 1849. október 5., éjjel;
Leiningen fenti levelét a bitófa alatt fejezte be, s közvetlenül kivégzése pillanatában adta át
a mellette térdelő Sujánszky Euszták minorita szerzetesnek.)
forrás: Az aradi vértanúk búcsúleveleiből
A vértanúk utolsó mondatai
képek forrásai: kép1 (megjelent 1890-ben a Vasárnapi Újságban)
kép2 (régi képeslap)
kép3 (a restaurált szobor)
a szobor restaurálása közben készült részletes, nagyméretű képek
Az Aradi
Szabadság-szobrot Zala (Mayer) György
készítette,
és 1890. október 6-án leplezték le országos ünnepség közepette, melyen Kossuth Lajos is beszédet mondott.
Avatóbeszédek között Palágyi Lajos pályadíjnyertes ódáját a nemzeti színház egyik művésze szavalta el:
Palágyi Lajos:
Az aradi vértanúk
Szabadságharcunk letűnt napvilága,
Te vakító nap a század delén,
Nem pazaroltad sugarad hiába,
Bár vak sötétbe halt az égi fény,
Eszméiden nem győzött az enyészet,
Örökbe hagytad halhatatlan részed',
Fényeddel fényt hint késő századokra
A tizenhárom vértanú alakja.
S ők élni fognak, élni mindörökkön,
Szent lesz, örökké szent a sírgödör,
A míg az eszmény ki nem hal e földön,
Míg magyar szellem még magasba tör,
Az igét, melyért éltet áldozának,
Szívébe írták az egész hazának,
Utódtól fogja hű utód tanulni:
Hogyan kell élni, s hogy lehet meghalni.
Ady Endre: Október 6.
Őszi napnak mosolygása,
Őszi rózsa hervadása,
Őszi szélnek bús keserve
Egy-egy könny a szentelt helyre,
Hol megváltott - hősi áron -
Becsületet, dicsőséget
Az aradi tizenhárom.
Az aradi Golgotára
Ráragyog a nap sugára,
Oda hull az őszi Rózsa,
Hulló levél búcsú-csókja;
Bánat sír a száraz ágon,
Ott alussza csendes álmát
Az aradi tizenhárom.
Őszi napnak csendes fénye,
Tűzz reá a fényes égre.
Bús szívünknek enyhe fényed
Adjon nyugvást, békességet;
Sugáridon szellem járjon
S keressen fel küzdelminkben
Az aradi tizenhárom.
Illyés Gyula: Október 6.
Kezét - mert ő ölt, maga a király -
egy nép arcába törölte bele.
Nem volt e földnek Petőfije már!
Igy kezdett lenni Ferenc Józsefe.
Gyulai Pál: A hősök sírja
Egy sírban, az erdő-szélen,
Háromszáz hős alszik mélyen,
Mély sebekkel eltemetve,
Emlék nélkül, elfeledve.
De lehajlik a zöld erdő,
Rájok élő koszorút sző,
És mint álmaik haragja,
Harsog, zúg a bérc patakja,
Éjfél tájban, sírjok ormán,
Felgyúl néha egy-egy villám,
És felindul a természet,
A menny mintegy leborúl,
S mintha volna végitélet,
Mindent egy hang kiált túl.
Mintha trombiták harsognák
Nem veszett el a szabadság,
Az igazság ünnepel!
Lelkünk szélyeljár a légben,
Örök bíró él az égben,
Nem estünk hiába el.
|
